Pálházáról Kőkapu felett

Vezess végig a túrán

Kiemelt és ajánlott túra

Leírás

Pálházáról, a Kisvasút állomása elől indulva akár gyalog, akár kerékpárral, akár e-bikeal végigtekerhetünk a Hegyköz egyik legszebb, leg népszerűbb túraútvonalán. Itt fel lehet tölteni a kulacsokat, mosdó is található, illetve az ABC-ben vásárolhatunk egy-két műzli szeletet az útra. A felújított malom épülete mellett elhaladva jutunk el a Kishutára vezető autóútig. Itt kb 800m kell megtenünk, majd balra, Kőkapu felé fordulva már jóval kisebb forgalmú úton tekerhetünk. Kishuta felé tartva áttkerünk a Bózsva-patakon, majd a Közép-Európa legnagyobb perlit bányája mellett. Az itt bányászott perlitet Európa számos országába exportálják. A Kőkapura vezető út már teljesen erdei hangulatot idéz. Kishutánál jobbra fordulva a Kavics-váltónál tovább tekerve az egyik farakodóig a kisvasút mellett halad utunk. Itt balra fordulva indulunk el igazán a hegy belseje felé, egy viszonylag lankás kezdetű, majd aztán hirtelen emelkedőkkel tarkított erdei úton. Ezen folyamatosan haladva számos kilátópont, mediterrán hangulatú vörös-tölgyesek, 30-50m-es kavicstengerek keresztezik utunkat. Gyakran látni mufflonokat, őzeket, vaddisznókat. Ez utóbbival érdemes óvatosnak lennünk, inkább várjuk meg tisztes távolságból, amíg átérnek előttünk. A túra legmagasabb pontját is ezen az úton érjük el, ahonnan egy meredek partoldalú bükkösön keresztül gurulhatunk le egészen Kőkapuig. Itt újra érdemes megpihennünk, van büfé, étterem, mosdó is. A Kastély és az Áfonyás tó mellett – ha még maradt erőnk – érdemes felgyalogolni a tó bal oldalán található medve barlnghoz is. Pálházára visszafelé enyhén lejtős úton, 15-20 perc alatt visszatekerhetünk, vagy komótos tempóban megcsodálhatjuk az érintetlen természet folyamatos átmenetét a civilizációba.

Hossza: 27 KM
Szint emelkedés: 318 Méter
Útvonal típusa: Az útvonalnak murvás erdős szakassza is van!

Túra típusa




Ajánlott



Közelben lévő helyek


A környék nevezetességei


Hiba vagy jelentkezés esetén

Hírlevél feliratkozás